beyou
Blog

#009

2017.04.29. 00:00, beyou

Döbbentem jöttem ki a vizsgálóból. Egyrészt azért, mert végre volt valami felmutatható a kezemben, hogy nem bolondultam meg, a fizikai fájdalmaim valósak (nincs köze a pánikbetegséghez). Másrészt azért, mert tudtam ez a lelet további vizsgálatokat tett szükségessé az egészségem érdekében. Furcsa, mert épp egy rossz hírt kaptam, a mentális gyengeségemnek nyoma sem volt. Annyira lekötötte a figyelmem az elmúlt fél óra eredménye, hogy sem az utazás során, sem a tömegben még fel sem merült a pánik jele. Itt még ugye ha jelentkezett is volna, az épp felfedezett betegségnek tudtam volna be. Persze, nem kellett sokat várnom, pár nap múlva jött is az újabb, immár még erősebb stressz helyzet.

Még nincs hozzászólás.
 
Story

Évekkel ezelőtt történt, amikor egy nap összeszűkült a világ, nyomasztónak éreztem a környezetem és legszívesebben csak menekültem volna. Gyengeségem miatt meg is tettem, és ez volt életem legrosszabb döntése, mert ezzel megindultam a leejtőn. Ma viszont már önerőmből erősebb és függetlenebb vagyok, mint bármikor és nem engedem többet, hogy a saját elmém építsen számomra börtönt. Most visszatérek az időben, és elmesélem, hogyan is szálltam szembe a pánikbetegségemmel.

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!